2009. augusztus 24

Csak úgy a bátorságról... Nagy élmény volt újra tapasztalni, hogy nem kell félni. A napokban egy kedves ismerőssel beszélgettünk, és nem hagyott nyugodni egy-két elejtett mondat.

Történetesen a bátorságról... Na nem a sárkányt legyőző lovagi nagy tettekről, hanem csak a mindennapok hősi megnyilvánulásairól.

Megkérdezte, hogy honnan a nagy számítógépes érdeklődés, és hogy hogyan tanultam meg... mert ő mindig fél, hogy valamit elront.

Ezen igazán elgondolkodtam... nem is arról, hog zseni vagyok-e, vagy sem, hanem tényleg az életünk mindennapján minden percében szükségünk van a bátorságunkra. Ahhoz, hogy kisebb-nagyobb dolgokat megtegyünk.

Visszatekintve, a férjhezmeneteltől, a gyermekvállaláson keresztül, az üvegfestésen, és a gyöngyfűzésen át, egészen a számítógép kezelésig minden alkalommal, tudtam, nem lesz egyszerű. De én nem a félelem lekét kaptam, így bátran vágtam neki minden kihívásnak.

Hiszem, és tudom, hogy mindannyiunknak vannak rejtett tartalékai, amit csak a félelem tart zárva...

A legújabb, amiért ez eszembe jutott... tegnap levágtam a lányaim haját.

Az úgy történt, hogy sajnálom az időt eltölteni a fodrásznál. Velem együtt 5 nő... Időben is sok, és a procedúra ami vele jár... Be kell jelentkezni, előre el kell tervezni ki hol lesz (ami nem egyszerű), mikor van busz, vagy mikor tudom őket bevinni...stb. stb...

Úgyhogy találtam egy könyvet...- Vágjunk bele!

Addig-addig nézegettem a képeket, hogy megszületett az elhatározás: BELEVÁGOK!!!

Persze a lányok részéről is bátorság kellett, beülni a székbe anya keze alá, aki még soha nem csinál ilyesmit.

Bízni és hinni kellett bennem.

Krisztivel kezdtem, neki mégiscsak a leghosszabb a haja, ha esetleg nagyon nem menne, még helyre lehessen hozni.

Na a "helyrehozásra" nem került sor... igaz egy kicsit sokáig tartott, de sikerült összehoznom egy variálható kleopátra és a kicsikének egy  tépett rövid frizurát.

De ami a legmegdöbbentőbb az, hogy a kicsi 6 éves Lillának sugárzott az arcáról a boldogság, amikor belenézett a tükörbe.

Boldog volt, és azt mondta, hogy mindig ilyen frizuráról álmodott.

Na, de az sem elhanyagolható, hogy egy 14 éves tinilány elégedett legyen a hajával, és ezek után a nagyok is "felkértek" legyek a fodrászuk...

Be kell szereznem egy ritkító ollót

Tényleg bátorítok mindenkit, hogy merjen belevágni bátran, abba ami éppen előtte áll... végül is mi történhet?

Ha még meg sem próbálod, honnan tudod, hogy neked nem megy?

Emlékszem a Capiconba is ezért léptem be, ugyan mit is veszíthetnék???

Csak bátran előre!

2009. augusztus 12

Nem fogok semmit sem mondani többet a számítógép függőségről... senkinek. Csak egy napig nem volt nálunk net, és megéreztem. Szörnyen függünk a technikától. Ez nem csak az internet, hanem mihez kezdenénk manapság például áram nélkül?

Annyira ki vagyunk szolgáltatva, hogy alapvető dolgokat nem tudunk megcsinálni, áram és gáz nélkül.

Azon törtem a fejem, hogy mi lesz ha nem lesz?

Bográcsba kell főzni, vagy a jó öreg sparhelt (ha még van). Vagy egy jó kis kemence... Ja és a mosás... Lehet, hogy akkor egy törölközőt nem csak egyszer használnánk...

Ez csak azért jutott eszembe, mert ma pontosan ezért vitatkoztam a gyerekekkel. Ahányszor belementek a medencébe, annyi törölközőt vettek elő... Hát így ma kaptak egy kis előadást a környezettudatos életből...

2009.augusztus 06

Emlékszem, amikor kicsi voltam, egész nap el foglaltam magam valamivel. Pedig az egész faluban nem volt annyi játék, mint a mai gyerekeknek (családonként), és mégsem tudnak igazán játszani.

Unatkoznak...

Azt hiszem, az a baj, hogy már egész kicsi korukban megvesszük a őket.

Az késztetett erre a gondolatmenetre, amit a napokban hallottam... De levagyok maradva!

A szakemberek azt ajánlják, ha második, harmadik (vagy többedik) baba születik a családba, hogy amikor anyukával az újszülött hazajön a kórházból, akkor hozzon az új kistesó valamilyen jelképes ajándékot a nagyoknak. Őrület! Csak azért, hogy könnyebben elfogadják  a picit.

A szülők hibája, ha ilyen tanácsot vakon követnek. A kis testvért önnmagáért kell szeretni! Nem az aktuális ajándékért. Vagy, ha majd nézeteltérésük lesz valamiért, akkor majd egyik, vagy a másik gyermeket újra és újra megvesszük?

Csodálkozunk azon, hogy egy óvodás gyermek nem tud mit kezdeni magával, és unatkozik???

Mi lesz (mi van) ezekkel a gyermekekkel tini korukra? Mi is lázadtunk, (ki nem???) mégsem voltunk a szüleinkkel ennyire követelőzőek. Tudtam, én magam is, ha lázadok, annak az a következménye, hogy nem mehetek sehová, vagy el leszek tiltva dolgoktól, még akár a verés is kijár...

Tudtam és vállaltam.

Ma viszont a lázadással nem társul a büntetés... A fiatalok így sajnos nem készülnek fel az életre. Ugyanis a nagybetűs életben senki nem fogja tolerálni, hogy mit akar, vagy mit nem akar...

Ezért van rengeteg depressziós fiatal, akik nem tudnak magukkal és az életükkel mit kezdeni, és csak abban reménykednek mindig, hogy majd, ha ez... vagy az meg lesz, akkor jó lesz minden. Vagy, ha lesz egy társam, jól fizető munkám, házam, jó kocsim... akkor meg fognak oldódni a problémák...

Ez sajnos nem így van... Senki!!! nem fogja helyettük megoldani a gondjaikat.

Meg kell őket tanítani, és nem levenni (és mgvenni őket) mindent róluk, hanem segíteni és biztosítani őket arról, hogy nem az a baj, ha hibázik, hanem ha meg sem próbálja. Mert akkor sem fogja, ha én nem leszek már...

Törődni kell velük, időt tölteni velük, és segíteni a saját döntéseikben. Megtanítani arra őket, hogy legyenek becsületesek, kitartóak... és meg kell tanítani őket a munkára is és a kitartásra is.

Rám 4 gyermek lett bízva, és nem csak egy anya vagyok, hanem az Ő édesanyjuk, akinek felelőssége van! egyszer számot kell adnom, arról, ami rám bízatott.

Van akire kevesebb, van akire több... az anyaságot is lehet profi módon végezni.

Legyünk jó anyák, akik felelősek a rájuk bízott életekért!

2009.július 29.

Tegnap volt a Krisztina lányunk 14. születésnapja... Ő a három nagy közül a legfiatalabb.

Az utóbbi időben az lebeg főleg a szemem előtt, hogy mit tudtam, vagy tudok nekik adni. Na nem anyagilag, hanem -mivé lesznek/lettek a "kezem" és a szárnyaim alatt...

Meg állják-e a helyüket ott majd ahova a sors sodorja őket, és ahol majd lenniük kell?

Egy dal jutott erről eszembe...:

Hinni kell

Voltam már árván, távol mindentől.

A feledés tengerpartján, kopott hátsó lépcsőn.

Szép csendben vártam az álmaim alkonyát,

mikor a partmenti homokban

megláttam a lábnyomát.

Hinni kell, amikor összedől a világ,

a romok tetején tombol az élet.

Hinni kell, amikor azt mondják, nincs tovább.

A régi képeket majd újra cseréled.

A tegnap fájdalma a szívembe mart.

Volt úgy, hogy azt gondoltam, nincs is túlsó part.

De mikor azt hittem vége, akkor kezdődött el.

Az a lábnyom a homokban, az volt nekem a jel!

(2007 Pintér Béla)

Arra kell rájönnöm, így egy kis tapasztalattal a hátam mögött, hogy manapság, túlságosan is óvni szeretnénk a gyermekeinket. Pedig a szeretet nem azt jelenti, hogy mindentől féltjük, és óvjuk őket, hanem megtanítjuk velük, hogy a nehézségek az élet velejárójai, és le kell küzdeni őket!

Nincs jobb érzés attól, hogy biztos lehetsz benne, jöhet akár özönvíz is a gyermeked, nélküled is boldogul, és jól veszi az akadáyt... ha lehet még jobban mint te magad!

Ha megtanulnak a gyermekeink hinni, és bízni, akkor nem lehet baj!

2009. június 26

Egy kicsit fáradt vagyok. Sok mindent szeretnék egyszerre. Szorít az idő is. Néha komolyan elgondolkodom, hogy lehet már nem megy minden olyan gyorsan mint "fénykoromban"?

Ah, most vagyok a "fénykoromban"!!! Így döntöttem.

Kiválgattuk a lányok ruháit. Minden évben odaadjuk, valamilyen jótékonysági szervezetnek, vagy olyan valakinek aki rászorul... Azon gondolkodtam, amit egy-két évvel ezelőtt hallottam:

Egy feleség panaszkodott a férjének, hogy már nem férnek a ruhák, kellene új szekrény. A férje erre azt mondta, hogy "nem gondoltad még azt továbbadni, ami nem fér a szekrényedbe? Arra igazán nincs is szükséged"...

Azelőtt is mindig továbbadtam, de azóta meg főleg... amit egy szezonban nem veszünk fel, az nem kell. Ilyen egyszerű. Nem gyűjtögetünk. Az ismerőseink is tudják, így ha "szanálás" van náluk, az itt  landol, mert itt tudjuk tárolni, és egyszerre elvisszük/elviszik az összeset.

Persze a ruhaválogatás nagytakarítást von maga után, de most különösen, mert a kedves, édes, aranyos drága férjem új ágyat készített Anikónak, így az ő szobáját teljesen át kellett alakítani.

Csak, hogy sárgabarack szezon van és ott figyel a konyhába legalább 100 kg. igazi biobarack (csodák csodájára férgmentes). Szerintem egy részét ennek is elajándékozom.

Készítek egy kis lekvárt, befőttet, baracklét... Szerintem nem fogjuk tudni megenni, annyi lesz. Nem baj  készen is el lehet ajándékozni, nincs olyan ember szerintem, aki ne örülne egy kis igazi "nagymama lekvárnak"

2009. június 18.

Komolyan gondolom, hogy ez jobb mint, ha blogot irnék.

Mindig jó, ha arra a következtetésre jutok, hogy álatalában a helyemen vagyok. Jó tudnom , hogy mindig van mindennek értelme. A nehézségeknek is. Vissza gondolva az eddigi életemre, úgy gondolom, hogy szükség volt a nehézségekre, próbákra.  Formáltak, segítettek, hogy azzá váljak aki vagyok. Remélem, hogy ez a folyamat életem végéig kitart, és mindig fejlődök, formálódok.

Azt vettem észre, ha minden jól megy, és csak úgy "elvagyok", akkor ellustulok, eltunyulok. Érzéketlenné válok, és csak "üresjáratban" tengetem a mindennapjaimat.

Ha nehézségek adódnak az utamba, mindig szeretném leküzdeni őket, megoldani...

Sok-sok szeretet, kitartás és őszinteség kell hozzá. Tudni túllépni saját magamon, az "önző- magamon"...

Boldog vagyok, amikor sikerül...

2009.júniu 16.

Egyszerűen arra kell gondolnom, hogy néha jó lenne, az emberek is olyan könnyen kezelhetőek lennének, mint a számítógép... Ha valami nem megy elsőre, majd másodikra fog... vagy egyszerűen más paranccsal, vagy másik oldalról közelítve... de ez nem lesz sose így...

A legnehezebb elfogadnom, ha valaki nem tud vagy nem akar változtatni... vagy csak egyszerűen homokba dugja  a fejét.

Szomorú tudok lenni igazán, amikor látom, hogy mennyire nem törődnek egymással az emberek. Pedig , ha egy kicsit túl látnánk önmagunkon sokkal könnyebb lenne.  Akár a munkahalyen, de a magán életben is.

Mikor fogunk végre felébredni és az egymáson uralkodás helyett az egymás mellett élésre koncentrálnánk, vagy csak az egymás elfogadására???

Mikor lesz már, hogy nem akarjuk a másikat befeketíteni, csak hogy mi makulátlan fehérnek tűnjünk???

Miért nem jön rá sok ember, hogy attól még ő sem lesz sem jobb sem szebb, ha a másikat rossz színben tünteti fel???

Na jó, most már kiírtam magamból, mehetek a dolgomra...

2009. június 10.

Még reggel van, de már úgy érzem kifáradtam. Amíg a ruhákat hajtogattam, azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem/velünk, ha nem lesznek már körülöttünk a gyerekek. Egész nap van mit csinálnom. Ha nem lesznek már itt, akkor mivel fogok én foglalkozni, hiszen úgy megszoktam, hogy mindig teszek-veszek valamit???

Majd építem az üzleteimet. Nem mintha most nem tenném, csak akkor sokkal több időt szánhatnák rá, és nagyon-nagyon sok pénzt keresnék... amit odaadnák a gyerekeknek... vagy annak akinek szüksége van rá.

De egyenlőre csak a sok pénz is elég... Még csak öt nap és végre kiderül, hogy mennyire éri meg..., habár- ha arra gondolok mi mindent tanultam meg, és milyen jó kapcsolatok születtek a Capiconnak köszönhetően, már megérte. És amit dolgozok vele, még szórakoztat is.

Ma egyébként nagyon sokat gondoltam arra, hogy én nem onnan szemlélem az életet, ahonnan a legtöbb ember. Sokuknak az élet célja, hogy jól meggazdagodjon. Ezzel szemben, én csak azt szeretném, ha (ugyanúgy mint idáig) meg tudnék elégedni mindig azzal amim van. Azután jöhet a több.

Szeretném, ha  a gyerekeimnek amikor rám gondolnak, az jusson az eszükbe, hogy én is így akarom leélni az életem.

Mit számít a pénz, ha egyedül vagy? Mit számít a pénz, ha elvesztegeted az életed nagy részét hajszolva azt??? Egy napon arra ébredsz, hogy megöregedtél és elvesztegetted az életed, értelmetlenségre.

Figyelem az embereket, jó részük csak legyint: "majd bepótolom". Van egy rossz hírem: Semmit sem lehet pótolni. Ami elment az nincs többé.

Soha nem lesz ugyanaz a pillanat mégegyszer!

Szerintem a pénz csak eszköz kell, hogy legyen és nem életcél.

Azért is keresem mindig azokat a lehetőségeket, ami közel tart a családomhoz, és azokhoz az értékekhez amik fontosak.

Semmi sem lehet olyan fontos az életünkben mint a szeretet és az egymás tisztelete. 

Amikor este lefekszem aludni, és végiggondolom a napomat, tudom hogy általában sikerül az igazi értékekre koncentrálni.

2009. június 05

Ma csak túlélőn vagyok. Tegnap 19 ovis volt nálunk... Minden tiszteletem az óvónőké!!! Édes, helyes kis tünemények, de egész nap nagyon fárasztó... egy pillanatnyi kihagyás sem lehet.

Ilyen napokon, mint a mai jó lenne kikapcsolni a fejemből is mindent. De, ez sajnos nem megy. Furcsán "működök" csak alváskor nem kattog az agyam... Legalább akkor pihen. 

Napok óta nem tudtam írni, mert egyszerűen nem tudom megnyitni a saját gépemen a szerkesztőt. Valami gubanc lehet, majd rájövök... előbb-vagy utóbb. Így most a lányok gépén írok, de ez az emeleten van és én nagyon utálok lépcsőzni. Így most gyorsan bepótolok mindent.

Ma végre van hírlevél is, igaz igencsak rövidke, de a miénk!

Néha úgy veszem észre, hogy egyre jobban érzékenyen érint, ha nem vesznek komolyan. Talán megszoktam, hogy értelmes ember révén, legalább meghallgatnak. Az sem baj, ha nem vesznek komolyan, csak lássam, hogy figyelnek (vagy mintha).

Remélem elég szétszórt az írásom, mert most így is érzem magam. Tudom, hogy jobb lenne egy blogot írni, mint itt... Csakhogy ide nem szeretnék hozzászólást. Ez így olyan mint egy jó férj... meghallgat, és nem szól be. Egyszer azonban, ha elkezdek blogot írni fel teszem ide a linkjét.

Na, pihenek tovább....

            2009. május 28

Néha nem ismerek magamra. Van, hogy nagyon is érzem azt az időt, ami mögöttem van. Nem mintha baj lenne.

Ma megkérdeztem a hat éves lányomat, hogy mit főzzek... A legnagyobb meglepetésemben, nem az volt a válasz amit vártam. Gondolkodott egy darabig, majd így szólt:

-Hm... egy olyan fincsi levest, amibe teszel, olyan egészséges babot...

-(??? nem is szereti a babot!)

-Ééés másodiknak, pedig ... -Van itthon kókusz?

-??? Kókusz? (minek az?) Van...

-Akkor, kókuszos tésztát!!!

-Huhh, (azt szerettem volna mondani, hogy olyan nincs... nem létezik...) miért ne?

Arra kellett gondolnom, hogy nem esik messze a lány az anyjától.

Megfőztem neki... megőröltem egy kis cukorral a kókuszt, és kakaóval ízesítettük. Olyan volt, mintha kókuszos csokit ennénk. Nagyon ízlett neki. Az én véleményem, az más. Ki nem állhatom a tésztát... brrr... egészségtelen, hizlal, még most is ráz a hideg, ha arra gondolok, hogy én azt megettem!

Egy ideje, sajnos érzem, hogy nem ehetek mindent büntetlenül... Nem tudom könnyen leadni a kilókat, csak felszedni... Tudom semmi sem lehetetlen, de elég nekem az, hogy a kenyeret, tésztát, süteményt, és minden lisztes dolgot igencsak kerülnöm kell. Sokszor, ha találkozok, valami igen fincsi süti recepttel, elképzelem és azután elmegyek venni valamit a családnak- ugyanis annak ellen tudok állni. Néha viszont elengedem magam, és az különösen jó.Mindegy is, ma extra adag szénhidrátot ettem a kicsi lányom kedvéért.

Ez így van jól...

Mint ahogy végre eljutott a családunk arra a szintre, hogy teljesen szelektáljuk a háztartási hulladékot. Nem volt könnyű, arra emlékeztetett, amikor szélmalomharcot folytattam a páratlan zoknik ellen. Természetesen győztem. A mai napig is párosával kerülnek a szennyesbe, a mosásba , a terigetésre (vagy szárítóba) és a szekrénybe is. Nagy dolog ez egy 6 tagú családban.

Visszatérve a legújabbra: A nagy kedvencem... Van komposztnak helye, külön gyűjtjük a papírt, műanyagot, fémet... és az egyéb szemetet. A veszélyes hulladékot (elem stb.) negyedévente elvisszük, oda ahová való. Most jól érzem magam. Mindig is figyeltem arra, hogy ne termeljünk túl sok szemetet, de ez még jobb így.

Remélem a gyermekeim viszik magukkal, és remélem, hogy rajtunk kívül mások is tesznek valamit. Valami kicsit, vagy nagyot... ami tőlük telik.

A mai nap is jó volt , és még az este előttem van. Még írok egy-két hirdetést, mert ugye az üzletnek is menni kell. Azért oda kell ám figyelni, mert könnyen túl lép az ember azon ami szórakoztatja is. Időnként figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ez olyan mint egy munkahely, még ha szórakoztat is. Ami a dolgom, nem szabad halogatni...

2009. május 27

Nahát! 220- an vannak a csoportomban. Furcsa olyan valószerűtlen...

Lehet, hogy nem térek magamhoz?

Na jól van ez így. Dolgozni kell, mert van miért, úgy gondolom.

Pedig rettenetes napnak ígérkezett...Nem nekem való már, hogy hajnalig olvassak. Nem birom ki... Ha izgalmas, nem tudom letenni, hiába tudom, hogy másnap munka van. Igaz, úgysem tudtam volna aludni, amíg a párom haza nem ér.

Éjszakai horgászat... Megérte, ma nagyon fincsi ebéd lett belőle. Az egyik kedvencem a balin! Mmmmmmmm... Tulajdonképpen eszembe jutott, hogy a szüleim is horgásztak, sokat. Édesanyám már nagyon kicsi koromban megtanított arra, hogyan kell szálkázni a halat. Tudom örülne, ha látná, hogy én is tovább adtam a tudományt. A hat éves Lilla is tökéletesen eszi a halat.

Néha azon gondolkodom, hogy nem tudnám elképzelni az életem másképp. Így jó, így tökéletes.

Csak magammal nem tudok mindig mit kezdeni. Néha, az energiáimmal. Még "hulla fáradtan" is valamin agyalok. Soha nem tudtam 100% hozni... mindig pörögtem úgy legalább 150-el. Mindig csinálnom kell valamit, tanulnom kell, és még amikor üresjáratban vagyok, akkor is törődnöm kell valakivel. Tényleg, mihez is kezdenék a családom nélkül.

Majd kiderül... úgy 5 éven belül csak "hazajárók" lesznek a nagyok. Csak a kicsike marad...

Uhhh, nem hiszem, hogy ennek itt az ideje, tényleg lehet valami a levegőben. Teljesen szentimentális vagyok.

Addig is amíg itt vannak, megpróbálom jól csinálni...

Remélem sikerül!

2009. május 26:

Arra gondoltam, talán írnom kellene. Egyszerűen a kis életünket. Legalább is az enyémet…

Amelyikbe belefér nagyon sok ember, és sokféle esemény.

Csak úgy, ahogy én látom.

Nem gondolok az előzményekre, túl hosszú idő, inkább csak a folytatásra… mostantól.

Az sem baj, ha senki nem érti. Így izgalmas, és érdekes.

Ma csak unatkozom, pedig lenne tennivaló bőven. Elhatároztam, hogy mindennap csinálni fogok valami hasznosat, az Én üzletemmel kapcsolatban. Ma egy-két üzenettől eltekintve semmit sem tettem. Valahogy úgy érzem, évek óta nem tudom magam kipihenni.

Csak lézengek, és próbálom összekaparni magam. A családomnak igencsak szüksége van egy jól létező anyára.

Nekem is…

Azért sikerült ismét alkotnom… Nagyon szeretek főzni - ez nem a jó kifejezés… inkább alkotni!

Le is írom mielőtt ez is feledésbe merül, mint a többi.

Meleg van, ilyenkor nincs kedvem semmihez, még az evéshez sem. Andi és a Lilla is itthon vannak, muszáj főzni valamit. Egy válogatós óvodás és egy „mindenevő” 18 éves, ráadásul egy alkotó (jómagam), aki nem főz egy hónapban kétszer ugyanazt.

Tészta...? Hús..? Saláta..? Semmi ötlet. Ilyenkor jön a bevált módszer… mi van itthon? Más a ruhásszekrény előtt áll úgy, mint én a hűtő és a fagyasztó előtt. Találtam elfekvőben egy doboz fagyasztott réteslapot, és már éreztem, hogy megvan.

Hús mentesen, de nem teljesen, tésztásan, de az sem igazán, na ez az, ami pont mára való.

Kb. 20 dkg füstölt sonkát összekockáztam nagyon apróra. 2 nagy fej vöröshagymát szintúgy.

Ezeket egy kicsit megpirítottam a hot pan - ben (rengeteget használom, ebben még a hurkát is meg tudom sütni…)

Leáztattam 2 szelet kenyeret, majd jól összemorzsoltam Egy tojással és a sonkás hagymával „összegyúrtam”, majd a réteslapokra halmoztam. Mint a rétest feltekertem és mehetett a sütőbe. 200 fokon kb. 40 percig sütöttem. Spenót volt mellé, meg hideg gyümölcsleves. (legközelebb leírom a tuti spenótot is)

Nagy siker volt. Meglepetésként a kedvesem is hazajött ebédre. A legtökéletesebb férj… minden kísérleti ételemet megeszi, jóízűen. Nagyon hálás vagyok neki ezért.

Mindjárt jobban érzem magam, ha látom, hogy ilyen kis apróságok mekkora szeretetről árulkodnak

Úgy érzem mégsem ez lesz a legsilányabb napom.

Oldal: Csak úgy... az én szemszögemből
Csak az én életem - © 2008 - 2024 - ezustteso.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat